Automatikus bejelentkezés
belépés

Carmo Kft. - Mátészalka

Mátészalka
4700 Jármi u. 55.

telefon: 44/500-203
telefon: 42/508-150 központ

Weboldal: http://www.carmo.hu

Cégleírás:
A Carmo Kft., mint a térség egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása, küldetésének tekinti vásárlói, az itt élő emberek lehető legszínvonalasabb kiszolgálását.

Cégünk a 90-es évek elején való megalakulásától szűk családi vállalkozásként tevékenykedik az autóértékesítési piacon.

Kezdetben márkás ruházati termékek kiskereskedelmével foglalkoztunk franchise rendszerben, majd a Magyar Suzuki Rt.-vel kötött megállapodás alapján tagjai lettünk a magyarországi Suzuki márkakereskedői hálózatnak. Ezekben az években kereskedelmi tevékenységünket Nyíregyháza belvárosában, a Jókai téren végeztük. A márkakereskedéshez kapcsolódó szerviz szolgáltatást egy külső autójavító cég biztosította.

Ügyfeleink bizalma és vásárló kedve már az első években szűkössé tette belvárosi szalonunkat, így jelenlegi telephelyünkön 1994-ben megkezdtük az építkezést, melynek végeredményeként mára tágas, otthonos környezetben tudjuk fogadni ügyfeleinket. Az elő fázisban, 1995-re megvalósult a komplex szerviztevékenység, majd felépült az új, 320 nm-es autószalon, 1998-ban telephelyünk karosszériajavító és fényező műhellyel bővült.

Ügyfeleink a megye egész területéről jöttek hozzánk, ezért úgy gondoltuk, még kényelmesebbé tesszük számukra az autóvásárlást: 1994-ben Fehérgyarmaton, egy felszámolás alatt álló telephely megvásárlásával létrehoztuk a Szamos Autó Kft.-t, mely szintén Suzuki gépjármű márkakereskedésként kezdte munkáját.

1999-ben Mátészalkán, a megye második legnagyobb városában is megjelentünk: hat hónap alatt egy komplex márkakereskedést hoztunk létre, mely akkoriban a megye legnagyobb márkakereskedése volt. Ugyan ebben az évben a Szamos Autó Kft.-t a technikai eszközök koncentrálása, racionalizálása miatt megszűntettük, jogutódjaként, azonos telephelyen a Carmo Kft. várja ügyfeleinket, megvalósítva a telephelyek teljes körű integrációját: mindenhol ugyanazon komplett termék- és szolgáltatáskínálattal találkozhatnak vásárlóink.

Sikereink tovább ösztönöznek szolgáltatásaink folyamatos fejlesztésére, mára világszínvonalú kiszolgálást lehetővé téve, melyet az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszerünk szavatol, amit az AIB Vincotte International Ltd. tanúsít.

2002-ben az elért gazdasági eredmények lehetőséget biztosítottak a Carmo Invest Kft megalapítására, aminek célja a Nyíregyháza Orosi út és a Semmelweis utca közötti közel 10 hektáros területen a telephely bővíthetőségének biztosítása, illetve a CARMO lakópark felépítése. Megjelenésünk az építőipar területén biztosítja ügyfeleink még szélesebb körű kiszolgálásának lehetőségét, valamint társaságunk folyamatos bővülését, növekedését.

2004-ben felépült motorszalonunk és megkezdtük a Suzuki motorok, valamint a hozzájuk tartozó kiegészítők, alkatrészek forgalmazását. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb motoros ruházati bemutatóterme várja, hogy a motorosokat felöltöztethesse. Szervizünkben akár 10 motor javítására, karbantartására nyílik lehetőség egyszerre. Szakembereink hozzáértését mi sem mutatja jobban, minthogy a bajba jutott motorokat egyre messzebbről is inkább hozzánk hozzák.

2005-től a csónakmotorok megvásárlásának lehetőségével teljessé tettük a Suzuki kínálatot.

Szintén ebben az évben hoztunk létre ? közel 420 millió Ft. értékben ? egy olyan komplex 2500 m2-es szervizbázist, melynek köszönhetően a szerviz és a karosszériajavító és fényező műhely kapacitás a többszörösére növekedett, és ami továbbra is biztosítja az ügyfelek magas szintű kiszolgálását: műszaki vizsgáztatás, környezetvédelmi felülvizsgálat, gépjármű eredetiségvizsgálat, helyszíni kárfelvétel, kézi- és gépi autómosás, autókozmetika, alkatrész és kiegészítők értékesítés terén.

A CARMO Kft évente közel 4000 db gépkocsi szervizelését végzi el. A telephelyeinken évente mintegy 2000 gépkocsi fordul meg műszaki vizsgáztatás végett a környezetvédelmi felülvizsgálatok száma évente közel 3500 db, míg az egyéb márkájú gépkocsik javításának száma eléri a 3000 db-ot.

Az elmúlt években progresszív, dinamikus fejlődés jellemezte cégünket, mely számokban kifejezve is jelentős: míg 2001-ben 847 db új autót értékesítettünk 1.600 milliós árbevétel mellett, 2002-ben már 1800 darabot 4.200 milliós árbevétellel, 2003-ra meghaladtuk a 2500-as darabszámot: 2560 új autót értékesítettünk 6.800 milliós árbevétellel. E kiemelkedő eredmény alapján az országos első, ?Vezető Suzuki Márkakereskedő? cím birtokosa lettünk.

Igaz, az autópiacon jelentkező 2004-es megtorpanást társaságunk is megérezte, mégis sikerült 1350 új autót értékesítenünk. Ebben az évben adtuk át a 10.000. eladott járművet. Vásárlóink bizalma a mi garanciánk, hiszen a térség vezető márkakereskedéseként megnyitásunk óta több mint 11.500 személygépjárművet értékesítésével büszkélkedhetünk.

A CARMO Kft. filozófiája az, hogy az értékesítés nem zárul le az új gépjármű ügyfélnek való átadásával, hanem ez egy hosszú távú kapcsolat kezdetét jelenti. Fontos számunkra az elégedett partner, kinek az érdekeit és igényeit szem előtt tartva alakítjuk és fejlesztjük szolgáltatásainkat, biztosítjuk ehhez kívánt kapacitást.

Filozófiánk megvalósításának jutalmaként, 2005-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparkamara ?Az év kereskedelmi vállalkozása? címmel tüntette ki cégünket. A ?10. Kelet autószalon? alkalmából az új Suzuki Swift különleges bemutatásáért a vásárdíjat illetve a vándorserleget szintén társaságunk kapta.

2005. tavaszán elhatároztuk, olyan alternatívát kínálunk ügyfeleinknek, amivel elképzeléseiket még kedvezőbb módon valósíthatják meg. Az eddigi termékpalettánkat kibővítve, a Suzuki gépjárműveken, motorokon és csónakmotorokon túl, egy másik márka forgalmazásának beindításával kívánjuk még jobban kielégíteni az igényeket. Választásunk a Fordra esett, mely a világ egyik vezető márkájaként a legjobbat nyújtja az autózás szerelmeseinek. A Ford Motor Hungária Kft.-vel kötött megállapodás alapján kezdtük építeni legújabb szalonunkat.

2005. decemberére megvalósult ez a beruházás, mely 3520 nm-es területén egy éven belül 20 új munkahelyet teremtve elősegíti a régió fejlődését, ügyfeleink még kényelmesebb kiszolgálását. 575 millió forintos árával hozzájárul, hogy a térség egyik legdinamikusabban fejlődő cégévé váljunk.

Az új nyíregyházi szalon több mint 750 nm-es alapterületén a teljes Ford kínálatot bemutatjuk a családi autóktól a sportosabb modellekig. A kapcsolódó létesítményekben lehetővé válik a térség valamennyi Ford tulajdonosának otthonos, meghitt környezetben való kiszolgálása, járműveik teljes körű szervizelése, melyről egy 10 állásos műhely gondoskodik.

Természetesen az új márka bevezetése nem jelenti a Suzuki elhanyagolását, a növekvő igények és a vásárlóink által a Suzuki márka, illetve cégünk iránt tanúsított hűség szükségessé tette, hogy Suzuki szalonunkat még inkább bővítsük. Az új épületben 526 nm-es bemutatótermet alakítottunk ki, ahol a legújabb suzuki modell, az SX4 sikeres bemutatásra került.

Új Ford szalonunkat hamar megkedvelték ügyfeleink, hiszen lenyűgöző méretei lehetővé teszik az összes modell bemutatását, így kellemes környezetben ismerkedhetnek az autókkal. Telephelyünk kedvező fekvése lehetővé teszi, hogy a kiválasztott modellel próbaútra menjenek, ahol ? a hegymenet kivételével - szinte minden útviszony között kipróbálhassák autóinkat.

Az autóvásárlási szokások az elmúlt években átalakultak. A vásárlók már nem ?csak? bejönnek és megveszik az autót, hanem előtte alaposan szeretnék megismerni, felmérni saját lehetőségeiket, hogy az elérhető legjobb járművet választhassák a lehető legkedvezőbb pénzügyi konstrukcióban. Felismerve, hogy a térségben távolabb lakók viszonylag nehezen tudnak eljutni hozzánk, megkezdtük fehérgyarmati szalonunk átépítését, ahol így már nem csak Suzuki, hanem Ford modellekkel is várjuk az érdeklődőket.

11 hónap alatt kibővítettük szalonunkat, melynek munkálatai mára befejeződtek. Lenyűgöző méreteivel, hatalmas bemutató terével európai szintű szolgáltatásaival várjuk ügyfeleinket.

A szalon, valamint a hozzá kapcsolódó, 10 állásos szervizbázis nemcsak a Ford és Suzuki gépjárművek javítását, felszerelését teszi lehetővé, hanem a régió központi szervizbázisává léphet elő. Felkészült szakembereink minden problémára képesek megoldást találni.

Ügyfeleink megelégedését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre nagyobb számban keresik fel szervizünket. Sokan olyannyira elégedettek szolgáltatásaink minőségével és gyorsaságával, hogy szájról-szájra terjesztik hírünket, így egyre messzebbről is inkább hozzánk hordják az autókat.

Mégis, a fejlődés nem állhat meg, így folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre inkább javítsunk szolgáltatásaink minőségén, egyre magasabbra állítsuk versenytársaink előtt a mércét.
Célunk, hogy a szatmári területen és a szamosközben élőkkel megismertessük, megkedveltessük a autóinkat és a Ford márkát, ezzel is erősítve pozíciónkat a térségben.

Kulcsszavak: alvázmosás , autó , autó alsómosás , autó bemutatóterem , autó szervizelés , autó üléshuzat , autóalkatrész , autóápolás , autódiagnosztika , autóelektronika , autóelektronikai alkatrész , autóértékesítés , autófelszerelés , autófelszerelési cikk , autófényezés , autógumi , autógumi centrírozás , autógumi szerelés , autóhitel , autóillatosító , autójavítás , autójavító , autókarosszéria , autókarosszéria-fényezés , autókarosszéria-javítás , autókereskedés , autóklíma , autóklíma-beszerelés , autókozmetika , autómagnó , autómosás , autómotor javítás , autószalon , autószerviz , autóvásárlási hitel , benzines gépjármű zöldkártya , biztosítási kárügyintézés , BLAUPUNKT , dízel gépjármű zöldkártya , futómű állítás , futómű diagnosztikai vizsgálata , futómű-beállítás , garanciális javítás , garanciális szerviz , gépi mosás , gépjármű hitelügyintézés , gépjármű kárügyintézése , gépjármű-eredetiségvizsgálat , gépjárművásárlási hitel , gépkocsi , KENWOOD , kézi mosás , környezetvédelmi felülvizsgálat , kötelező biztosítás ügyintézése , kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás , kötelező szerviz , motor , motor diagnosztikai vizsgálat , motoralkatrész , motorjavítás , motorkerékpár-hitelügyintézés , motorkerékpár-javítás , motorszalon , motorszerviz , műszaki vizsgáztatás , PIONEER , quad , SUZUKI , új motorkerékpár , zöldkártya

Carmo Kft. - Mátészalka fotók